47 évig a fővárosért!

Sajnálattal és bevallom, szomorúan hallgattam a híreket, miszerint 47 év után a Bábolna Bio helyett új szolgáltatót választott Budapest a főváros patkányirtásának elvégzésére. Minden bizonnyal csalódottságomban nem vagyok egyedül, hiszen tényleg csak szuperlatívuszokban lehet beszélni erről a majd’ 50 évről. Nemzetközi Technológiai és Minőségi díj és Magyar Termék Nagydíj – ezekért a díjakért meg kellett dolgozni. A Bábolna Bio pedig jól dolgozott, hiszen Budapestnek évek, sőt évtizedek óta nem jelentettek gondot a patkányok.

2009-ben városunk pedig a Bábolnáért Emlékérem átadásával kívánta jelezni, hogy nagyra értékeljük munkájukat, szaktudásukat. Bár tudom, hogy ez a BábolnaBio számára sovány vigasz, de mi nagyon büszkék vagyunk rájuk, és ők is büszkék lehetnek magukra, hiszen a számok is bizonyítják, hogy a munkát, amit elvégeztek, azt a lehető legmagasabb színvonalon végezték. Ezért is szívből köszönöm a cég eddigi és jövőbeni munkáját, hiszen ha valakik, akkor ők azok, akik messze vitték és viszik Bábolna hírét és öregbítik városunk hírnevét.

Bár közhely, de egy döntés tényleg sosem csak valaminek a végét, hanem egyúttal egy új korszak elejét is jelenti, tele lehetőségekkel – és persze kihívásokkal is. Ebben a kihívásokkal teli jövőben pedig – és ezt remélem, Bábolna összes polgárának nevében jelenthetem ki – ránk és városunk támogatására mindig is számíthatnak!

A sikeres jövő reményében kívánok további jó munkát:

Dr. Horváth Klára polgármester