Szapáry kastély a lovardával

Szapáry kastély a lovardával

Bábolna legrégebbi épületéről nem tudni, hogy pontosan mikor épült, különböző írások más-más időkre datálják építését. Kastélyként emlegetik, viszont korabeli írásokból kiderült, hogy nem kastélyként funkcionált, hanem egy jellegzetes „U” alakú, cour d’honneur stílusú egyszerű épületet emeltek a Szapáryak. 1809 júniusában a napóleoni francia hadsereg lecsapott Bábolnára, hogy hadizsákmányként elvigyék az akkor már világhírű ménest. Mivel lovat nem találtak, bosszúból mindent felgyújtottak.  1810-ben építették újjá a kúriát, istállót és a lovardát is. Mivel a nemesi kúria stabil alapokra épült, ezért az újjáépítés során egy emeletet húztak fel rá, ekkor nyerte el a mai kastély formáját. A monarchia és a két világháború közötti időszakban a méneskari tisztek egy része a kastélyban lakott. Mivel nagy volt a vendégforgalom, olyan elegáns vendégszobákat is kialakítottak, ahol el tudták szállásolni az ide látogató vendégeket. Volt külön királyi lakosztály is, ahol az uralkodót, I. Ferenc Józsefet és udvartartását szállásolták el. Az épületben ma a Ménesbirtok irodái találhatók. Az oktatási és kulturális miniszter 9/2009. (III. 6.) OKM rendeletével a Ménesbirtok épületegyüttesét műemlékké nyilvánította.

A Ménesbirtokon udvarán található középen a nagy méretű, fedeles, belle epoque hangulatú lovarda, melyet a napóleoni gyújtogatás után szintén újjá kellett építeni. Méteres falak, díszített, korábbi ménesbélyegzővel díszített üvegablakok, művészi ácsmunka és kovácsoltvas csillárok és fali karok kerültek kialakításra, mely lenyűgöző látványt nyújtanak. Az épület hangulatához illeszkedő kétszintes dobogót is kialakítottak, mely 15 m széles és 44 m hosszú, a lovaglóporondra nyújt tökéletes rálátást. Ez a lovak kiképzésének helyszíne, a lovasok itt sajátították el lovasművészet fortélyait, itt lesz a ló és lovasa tökéletes partner. A közel kétszáz éves épület az időjárástól is védi a lovat és annak lovasát, valamint kulturális események és nagy létszámú rendezvények színtere is.