Helytörténeti Gyűjtemény, Böröcz Ferenc helytörténeti adattára
Bábolna egykori fotóit, dokumentumait és tárgyait őrzi a korábban a zeneiskolának helyt adó épületben létrehozott, Böröcz Ferenc által megalapított Helytörténeti Gyűjtemény. 2013-ban nyitotta meg kapuit a látogatók előtt, melyet a település lakói is szorgalmaztak, viszont Böröcz Ferenc és Pusztai József is régóta szeretett volna egy olyan helyet, ahol a régi kor tárgyai megtalálhatóak, ahová leülhetnek a látogatók beszélgetni, visszatekinthetnek a múltba.
A földszinti nagyteremnek több funkciója is van, különböző egyesületek összejöveteleinek, vagy egyéni kiállításoknak, egyéb rendezvényeknek ad helyt. A lépcsőn felfelé, az emeleti termek felé haladva a falakon a nyaranta megrendezendő festőtábor évfolyamainak munkáit láthatják a látogatók. Az emeleti nagyteremben, dr. Mátray Árpád felajánlásának köszönhetően, Mátray Magdolna csipkekészítő, népi iparművész hagyatéka, munkássága, munkái kerültek bemutatásra. Innen nyílik a vetítőszoba, ahol különböző archív kisfilmek tekinthetők meg.
A negyedik terem időszakos kiállításoknak ad helyt, ahol többek között Harsányi Lajos, a „boldog költő”, író és pap életét, munkáit lehetett megtekinteni, valamint a festő tábor további munkáit is megtalálhatóak. Az ötödik, egyben legkisebb teremben Bábolna település testvér-településeinek zászlói és emléktárgyai láthatóak.
A leleteket tovább kívánják bővíteni, hogy a bábolnaiak és az átutazók is még sokáig örömüket lelhessék e gyűjteményben. A település lakosai is szívesen segítenek gyarapítani e gyűjteményt, többen keresik fel Böröcz Ferencet, amikor találnak egy régi képet, tárgyat és szívesen felajánlják azokat, hogy kiállításra kerüljenek.
Böröcz Ferenc több ezer fotót és egyéb iratot, dokumentumot őriz a múltból, melyeket folyamatosan digitalizál, ezzel is megkönnyítve szükség esetén a későbbiekben a keresést. A sok adományt, régiséget többek között azzal hálálja meg, hogy szívesen segít egyetemisták szakdolgozatainál, hiszen a gyűjteményben bőven akad olyan, melyről tanulmány, dokumentáció készülhet.