Arborétum – Híres Lovak Emlékhelye

Arborétum – Híres Lovak Emlékhelye

A 60-as évek elején, dr. Burgert Róbert idejében egykori szántóföld helyén létesített Arborétum kellemes kikapcsolódást kínál minden ide látogatónak. A sétákra kialakított utakon 335 lombos, 156 örökzöld- és cserjefajban gyönyörködhetünk, melyek telepítését még 1965-ben kezdték el azzal a céllal, hogy a minél több fajtájú, alakú és változatú növény egy kulturált és esztétikus zöldövezetet hozzon létre. A területen két kis tó található, az egyik közepén egy kis szigettel, mely fahíd segítségével megközelíthető, a kialakított pihenőnek köszönhetően gyönyörködhetünk a természetben. A természetvédelmi területté nyilvánított parkban helyet kaptak a növényeken kívül az őshonos háziállatok, madárfélék és található itt egy állatsimogató is. Külön kifutón látható vaddisznó, dámszarvas, őz, alpaka, mangalica, különféle juhok és egy szamár is. Az Arborétum Bábolna Város Képviselő-testületének a Bábolnai Arborétum Természetvédelmi Területté Nyilvánításáról szóló 19/1992. (XI.23.) sz. rendelete alapján helyi jelentőségű, védett természeti terület.

A bábolnai Arborétum és állatpark különlegessége, Európa egyedülálló látványossága a Híres Lovak Emlékhelye, ami a világhírű bábolnai arab ménes leghíresebb lovainak – nagyobb része arab telivér és shagya arab – állít emléket. Mivel Bábolnához tartozik Dióspuszta is, ahol angol telivéreket tenyésztenek, ezért az emlékparkban angol telivérek sírhalmai is helyet kaptak. Erdélyi mintákkal díszített kopjafás sírhalmok és márványtáblák találhatók összesen 18 emlékdombon, 54 lóra emlékezve. Az állatok sírjai hármas csoportokban helyezkednek el örökzöldek és hatalmas fák lombjai között. Márványtáblán az állatok neve, valamint születésük és haláluk éve olvasható.

Az Arborétum – Híres lovak emlékhelye a bábolnai Helyi Értéktár Bizottság felterjesztését követően a Komárom-Esztergom Megyei Értéktár Bizottságának döntése alapján felvételt nyert a Komárom-Esztergom Megyei Értéktárba.