Bábolnai cégek felhívása
Tisztelt Bábolnaiak!
Amint arról korábban beszámoltunk, Bábolna Város Képviselő-testülete egyhangú határozatban tiltakozott az ellen, hogy járványhelyzet kapcsán levágott állatok tetemeit településünk határában helyezzék el. Ezt a határozatot közzé tettük, és a felelős szervezeteknek is átadtuk, többek között a szerdai, személyes tájékoztatón.
Ezzel párhuzamosan a környék jelentős vállalatainak vezetői is hivatalos levélben fogalmazták meg követeléseiket és tiltakozásukat a térség országgyűlési képviselője, Komárom-Esztergom Vármegye főispánja, illetve a vármegyei közgyűlés elnöke részére. A levélben hangsúlyozták, hogy az intézkedés súlyos környezeti és gazdasági kockázatokat hordoz a térség számára.
A megkeresésre Popovics György válaszolt, amelynek tartalmát ezúton osztjuk meg önökkel. A kérdéseinkre sajnos továbbra sem kaptunk megnyugtató, érdemi válaszokat.
Bábolna Város Önkormányzata, a helyi vállalatok vezetőivel közösen továbbra is elkötelezett a helyi közösség érdekeinek védelme mellett, és minden rendelkezésre álló eszközt felhasznál annak érdekében, hogy településünk ne szenvedjen hátrányt.
Tisztelettel:
Zsidi Sándor alpolgármester